MKK

Helyszín
Magyar Szentek-temploma (Budapest XI. kerület)
(MSZT)

Alkalmak gyakorisága
hetente
Korcsoport
fiatal felnőtt
Csatlakozási lehetőség módja
Időszakos csatlakozás

Közösségvezető(k)
Husznai Gellért

Bemutatkozás

Az MKK (Műegyetemi Katolikus Közösség) különböző egyetemekről és főiskolákról érkező hallgatókat gyűjt egybe, akik hetente (csütörtök esténként) találkoznak a Magyar Szentek Templomában, a közösségi teremben és környékén. Amellett, hogy a közösség egy kiváló baráti kör, egyben lehetőség arra is, hogy a hasonló gondolkodású, keresztény és kereső fiatalok megbeszéljék felmerülő kérdéseiket a hit, életvezetés, család, tanulmányok vagy akár a munka világa kapcsán. Ezeken az ún. közi alkalmakon kívüli egyéb események: lelki programok, sport, kirándulás, tábor és bálok színesítik és segítik a tanévet. A budapesti egyetemi lelkész az ún. közivezetővel (aktuális diákvezető), illetve más lelki segítővel, valamint a csoportvezetőkkel együtt segíti a közösséget és a fiatalok személyes életútját.

A közösségbe jelenleg 25 éves korig várunk új tagokat, kérjük, ezt vegye figyelembe, aki csatlakozni szeretne. Illetve inkább félévek elején érdemes jönni, úgy jobb a becsatlakozás az újak számára.

Érdekel!

Hasonló közösségek
megnézem

Szent Imre Antióchia Közösség
Budapest XI. kerület

korosztály: fiatal felnőtt
alkalmak: hetente

Megnézem